Közreműködők

2011. október 30., vasárnap

Fokhagymás-sajtos kifli

..az úgy kezdődött, hogy a Márton napi perec próbasütéséből maradt egy fél élesztőm, amit nem szerettem volna, ha rámszárad.

Hozzávalók:
- 3 dl tej
- 1/2 kocka élesztő
- 1 evőkanál cukor
- 50 dkg liszt (teljes kiőrlésűt kevertem fele-fel arányban fehér liszttel)
- 1 dl olaj (szintén felesben kevertem napraforgó és olívaolajat)
- 5 dkg olvasztott vaj
- 1 evőkanál só
- 3 gerezd fokhagyma
-20 dkg sajt csíkokra vágva

A tejben a cukorral felfuttattam az élesztőt,  majd a liszttel, olajjal, sóval megdagasztottam. Kb. egy órát meleg helyen kelesztettem, addig a felolvasztott vajba belenyomtam a fokhagymákat és azt is állni hagytam.
Mikor megkelt, kettéosztottam a tésztát, kerekre nyújtottam mindkettőt, lekentem a fokhagymás vajjal (ha újradermed, nyugodtan fel lehet megint melegíteni) , majd felvágtam 16- 16 cikkre. Mindegyik cikk szélesebbik végébe tettem egy darab sajtot, majd kifliszerűen feltekertem, és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Lekentem a tetejét tojással, és közepes lángon megsütöttem őket.

 (A fotó nem az enyém, google adta, de így néznek ki)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése